A Forge of Empires korszakai

A Forge of Empires korszakai

Vissza

Titán: Mi az az Űrkorszak: Titán?

Űrkorszak: Titán áttekintés

Az emberi faj már mérföldekkel előrébb haladt az energia, szállitás, létfenntartás műfajában azonban vannak még kiaknázatlan területek, mint például a kémiai reakciók összetettsége és azok hasznosítása. Ezért következő úti célunk a Szaturnusz holdja, a Titán lesz, ahol is bőségesen találhatunk hydrocarbons, melyek csak arra várnak, hogy forradalmi újításainkkal segíthessék az emberiség technológia fejlődését.

A Titánon reményeink szerint a kémia tudományának a rejtelmeibe léphetünk bele, olyan eszközök felhasználásával, melyekhez korábban még nem volt szerencsénk. Újabb laboratóriumok és kémiai központok létrehozása folytán a periódusos rendszer határait is a legvadabb álmainkon túlra feszíthetjük. És ezzel fő célunk alapjait is le fektethetnek, azaz a humanoid robotok létrehozása is távoli, mégis elérhető közelségbe kerül.

Ahogyan haladunk előre, úgy halandónak ellenfeleink is. Nagy harcok folynak a szabadalmakért, az új technológiák jogaiért. Türelmetlenségükért nagy árat fizethetnek; ha nem tesztelik tökéletesen az első humanoid robotokat, annak rossz vége is lehet.

Üdvözlünk benneteket felfedezők az Űrkorszak: Titánon. Az utunk kihívásokkal teli, nagy a rizikó is, de ha sikerek járunk, mi írhatjuk az emberi faj jövőjét. Lépjünk hát át ebbe az új korba és fedjük fel együtt a rejtélyeket és a lehetőségeket, amiket a a Titán állít élni.

Az Űrkorszak: Titán elhozza:

  • a saját titáni kolóniát!
    • 60 történeti küldetést
    • 45 mellékküldetést
    • 15 visszatérő küldetést
    • 9 új portrét
    • 16 új terjeszkedést
    ◦ 12 Prémium terjeszkedést
    ◦ 2 techfa terjeszkedést
    ◦ 1 kontinens térkép terjeszkedést
    ◦ 1 győzelmi terjeszkedést
    • 30 új kikutatásra váró technológiát
    • 2 új lakóépületet
    • 5 új katonai épületet 5 új egységgel (+ bajnok)
    • 11 termelőépületet – 6 közülük szintetizáló
    • 2 új alapanyag termelő épületet
    • 2 új kulturális épületet
    • 1 dekorációt
    • 2 új utat
    • 3 új nevezetes épületet



Űrkorszak: Titán városháza    
Űrkikötő a kolóniához
Űrkorszak: Titán kolónia városháza  
Űrkorszak: Titán: Nevezetes épületek
Szaturnuszi kapu VI – KENTAUR (4x4)
  • támadó bónusz
    előző kori termék
Szaturnuszi kapu VI – PEGASUS (4x4)
  • Városvédelmi bónusz
    Forge pont


  • Szaturnuszi kapu VI – HYDRA (4x4)
    • támadóknak és védőknek is támadás
      céhtermékek




    Nyelv kiválasztása